Rabszolgatartás Magyarországon

Annak ellenére, hogy a rabszolgatartás Magyarországon mennyire elterjedt jelenség, sokaknak mégis teljesen ismeretlen. Nem meglepő, ugyanis senki sem veri túl nagy dobra ha otthon rabszolgákat tart. Vannak persze kivételek, volt olyan iskola, ahol a gyerekek közt vita tárgyát képezte, hogy kinek van otthon házirabszolgája és kinek nincs, mert ez egyfajta státusszimbólummá vált a városban. Hogy a jelenség mennyire elterjedt arról talán a számok is árulkodnak. Ma Magyarországon közel 36 ezer ember él rabszolgasorban. A Szabad Európa erről készült videója, jól bemutatja sorsukat.
BővebbenA Zümmögő

A Zümmögő (The Buzzer) egy 1982-óta az 4625 kHz-es sávon működő titokzatos rádióállomás. Egy magányosan álló torony volt, Moszkvától északra az erdőben. Az állomás kezdetben az UVB-76 hívójelet viselte, ám ez az idők folyamán többször is változott, ma MDZhB. Kezdetben 1982 óta egy csengőhangot sugárzott, mely aztán 1990-es évek elején zümmögésre váltott.
Egy Egor Evseev nevű diák 2012 nyarán felkereste az UVB-76 otthonának tartott helyet. Elmondta, hogy a terület elhagyatott épületekből áll, és részben megrongálódott a használt koaxiális antennakábelek találhatók itt, ami ismét bizonyítja, hogy a bunker átviteli csomópont volt. Rádiónaplót is talált, amely megerősítette, hogy az elhagyott épület adója 4625 kHz-es frekvencián működött.
Ritka esetekben a zümmögő hang megszakad és/vagy elnyomódik, és emberi hangüzenet kerül sugárzásra orosz nyelven, egy megszokott formátumban. 2010-ig a hangüzenetek rendkívül ritkáknak számítottak. Egy példa: 1997. december 24-én, helyi idő szerint 21:00-kor: „Igen UVB-76, Igen UVB-76 180 08 74 27 99 BROMAL 14. Boris, Roman, Olga, Mikhail, Anna, Larisa 7 4 2 7 9 9 1 4.”
2010. június 5-én az UVB-76 körülbelül 24 órára elhallgatott, majd június 6-án reggel visszatért a normál zümmögéshez. 2010. augusztus 23-án, helyi idő szerint 13 óra 35 perckor hangüzenetet sugároztak: „UVB-76, UVB-76. 93 882 NAIMINA 74 14 35 74″
BővebbenHalott kéz

A Halott Kéz (Мертвая рука) hivatalos nevén (Система Периметр) egy 1983-ban a Szovjetunióban létrehozott katonai protokoll. Lényege, hogy akár a teljes haderő megsemmisülése esetén is egy totális nukleáris válaszcsapást indít el az előre megadott koordinátákra. Célja a nyugati hatalmak elrettentése egy esetleges támadástól és az akkori Szovjetunió önvédelme volt.
A kéz amely kinyúl a koporsóból.
BővebbenMagyarirtás Kárpátalján
Magyarirtás? Létezik ilyen? Kárpátalja szerintem senkit sem lep meg. Ott mindig is elnyomták a magyarokat. Volt ott már nyelvtörvény, volt ott már minden. A háború előtt már jó sok évvel ment a „kést a magyarok torkára”.
Vámolj szabadon!
Egyik ismerősömnek nemrégiben volt egy olyan bejegyzése, ami arról szólt, hogy szokott magában beszélni, még alá is írtam, hogy az semmi, én még kiabálok is.Ez egy ilyen nap.. Bemegyek ugye vámolni az -és hogy nevén nevezzük – Sevingtoni Belföldi Határlétesítmény felségterületére. Beadom a papírokat, kisvártatva jön is az SMS kész a vám mehetek az irodára. Felemegyek, a kisasszony kicsapja a doksikat a pultra:-Legyél szíves ellenőrizni – felkiáltással.
BővebbenA tank maga alá gyűr egy autót Kijevben

Tank megy át egy személyautón. Elöljáróban leszögezném, hogy erre a médiaferdítésre nem én bukkantam rá. Más tollával ékeskedni pedig nem szeretnék, de ha már elkezdtem gyűjteni az ilyen eseteket bizony ez is megérdemel pár sort.
BővebbenMagyar Nemzeti Chat
A chat (cset) kifejezés nagyjából annyit jelent, hogy csevegés. Ez leginkább internet kapcsolaton át, online képzelhető el . Az online csevegés során kapcsolatba léphetsz barátokkal, ismerősökkel vagy akár teljesen idegen emberekkel is.

Ezért azt mondhatjuk, az ismerkedésre is remek lehetőséget kínál. A csevegőoldalak használatával anélkül tudsz másokkal valós időben kommunnikálni, hogy egyáltalán ki kellene lépned a lakásból. Erre a fórum is alkalmas, csak ott tartós üzenetek vannak, amikre napok vagy hetek elteltével is lehet válaszolni. Ezen eszmecsere folyhat két ember közt, (privát chat) vagy többek részvételével, úgynevezett chat szobákban.
BővebbenVám, Sevington

Sevington
A hely neve Sevington Inland Border Facility. Magyarul Szevingtoni Belföldi Határlétesítmény. Maga a történet az úgy indult mint egy szokványos vámolás. Ám az angolok valami új adminisztrációs eljárást vezettek be. Ne kérdezze senki mi hogyan működik itt, egyáltalán nem látom át. Ám ami nekünk most itt a lényeg, hogy ezen a nevezetes napon történt először, hogy az angol GMR kódot (Goods Movement Reference) kezdett kérni a vámoláshoz. Emiatt aztán mindenki csak nézett kifelé a fejéből és a határlétesítményben kezdett egyre nagyobb tumultus kialakulni.
BővebbenA Szovjet nép ellen elkövetett háborús bűnök
Rengeteg helyen számolnak be arról, hogy a magyar nép a Vörös Hadsereg katonái által a felszabadításkor milyen háborús bűnök elkövetését szenvedte el. Arról is, hogy Sztálin Budapest felszabadításakor három nap szabad rablást is engedélyezett nekik. Erről nekünk itt Magyarországon sokkal több forrásunk van, mint arról, hogy a magyar hadsereg miket követett el szovjet földön, annak megszállásakor. Vagyis forrás még csak lenne, rengeteg levéltári dokumentum, ám valahogyan ezek tartalma sohasem került be a köztudatba. Ennek talán az is oka lehet, hogy sokan nem örülnek mikor valaki ezt a témát megbolygatja.

Megjelent a Windows 11

A legutolsó Windows, azaz a Windows 10 után megjelent a legújabb, utolsó utáni verzió a 11-es.
Bővebben