Közeleg a Karácsony

Karácsony. Miről is szól, miről kellene szólnia? Egy keresztény ünnep, az a lényeg? Vagy a Szeretet ünnepe? Vagy: csak legyünk már túl rajta, utálom az egészet? Azt hiszem, sokunknak az számít, amit gyerekként kaptunk, amit otthonról hoztunk. Vagy épp azért azt, mert az jó volt, tetszett, vagy pont az ellenkezőjét tervezzük, mert nem tetszett az otthoni példa.

Gyerekként nem szerettem a karácsonyt. Általánosságban nem volt jó a családi légkör, számomra a karácsony, a téli szünet egyet jelentett egy rémálommal, mert féltem, hogy mivel többet vagyok otthon, nincs suli, több szidásnak, verésnek leszek kitéve, mint a normál hétköznapokon.

December 24-én fél napig csak a kapkodás, ordibálás, csapkodás, türelmetlenkedés volt anyám részéről, hogy „nem leszünk kész”. Már kisiskolás koromban sem értettem ezt. Egyszer megkérdeztem, hogy: „- Mivel nem leszünk kész, mikorra? – erre kaptam egy hatalmas pofont.

Bőgve vonultam a szobámba, persze 5 perc után ordított utánam, hogy menjek már, mert még ezt kell csinálni, meg azt kell csinálni, mire megjön a Jézuska. Aztán eljött a délután négy óra: anyámat megszállta az ihlet, és reggelig minden szép és jó volt…vagyis az ő kedvéért annak kellett lennie mindennek. Nem számított, hogy semmi kedvem nem volt már semmihez. Meg kellett fürdeni, szép ruhába öltözni, mosolyogni, és várni a Jézuskát, (aki – vagy az Angyalkák, akik hozták a fát is) este hatkor csilingelt a kis csengettyűvel. A fa alatt aztán énekelni kellett – óh hogy utáltam! – s boldogan (!!!) kicsomagolni az ajándékokat. De gyorsan, mert mindjárt kezdődik az a „valami” a tv-ben, amit ő nézni akar. A vacsora mindig a hagyományos volt…halászlé, rántott hal, kocsonya, bejgli, mákos guba.
Aztán 2 napig viszonylag nyugtom volt, anyám nézte a meséket, filmeket, a jobbnál jobb műsorokat (?) a tv-ben.
Na de lapozzunk!

A karácsony felnőttként már egészen más

Amint felnő az ember és saját élete lesz, azt már igyekszik úgy alakítani, ahogy ő szeretné. Így akkor én mindezek ellenkezőjére törekedtem mindig is. Legyen harmónia, nyugalom, csend és béke, más nem fontos. Karácsonykor is, de nem csak akkor. Sosem érdekelt, ha valami „nem lett kész” Szenteste délutánjára. Sosem ragaszkodtam mereven a hagyományokhoz, az sem érdekelne, ha Szenteste sajtos tésztát ennék. Mi van/mi lenne akkor? Összedőlne a világ?

A munkaidő mára lejárt, készülök haza, öltözködés közben fél füllel hallom, ahogy kolléganőm telefonál: „-Józsi, vedd meg a halat, de nehogy úgy járj, mint tavaly!!!” Elmosolyodom: szerintem szegény Józsi, már az sem tudja, tavaly mi volt a baj azzal a hallal. Kolléganőm leteszi a telefont, sóhajt egyet és megkérdezi, hogyhogy én nem vagyok ideges, hogyhogy nem kapkodok, mindenem megvan-e már, kimostam-e a függönyöket, vettem-e szaloncukrot, mert neki még annyi dolga van. A választ persze meg sem várja, elrohan. Erre én szintén csak mosolygok: nem vagyok ideges, nem kapkodok, mert mindenem megvan, ha valami még sincs meg, akkor sem lesz semmi gond. Nem tudom mikor mostam ki a függönyöket, nem koszosak, de biztosan nem karácsony előtt 2 nappal ugranék neki. Ha akartam volna, sem tudtam volna elfelejteni a szaloncukrot, mert minden sarkon árulják, minden a karácsonyra emlékezteti az embert ha kimegy az utcára, már vagy 2 hónapja. (Koronavírus ide vagy oda…)

Nem emlékszem gyerekkoromban hogy volt, de mintha akkor még októberben szó sem lett volna karácsonyról. Mintha nem lett volna ennyi dekoráció, ennyi fény, ekkora „reklám”. Persze, lehet csak rosszul emlékszem. Most viszont biztos, hogy „túl van tolva”. Miért kell egyáltalán „reklámozni” a karácsonyt? Nem szeretem kimondani sem: azért, mert ez egy fogyasztói társadalom. Ebben élek, élünk. Vedd meg, vedd meg, költs még. Még, és még többet. Megy a sok reklám…és az emberek megteszik, megveszik…mert karácsony van.

Karácsony ma már a költekezésről szól

Miért nem lehet mértékét tartani, miért kell mindent megvenni, miért lett ez ennyire fontos? Sokan megveszik a rengeteg ételt, amelynek egy része el sem fogy, kukába kerül, miközben ott van a másik oldal is. Akiknek ilyenkor sem telik egy falat kenyérre, nemhogy bejglire, meg halászlére, meg töltött káposztára. A nagy kapkodásban mennyit gondolunk rájuk? Semennyit, vagy maximum ennyit, mert nem a mi rokonunk, nem a mi barátunk, nem miattunk szegény, nem miattunk nincstelen. Nem a mi problémánk. Igen, vannak akik rájuk is gondolnak, próbálnak segíteni ilyenkor is, most megemlítem őket, tisztelet nekik ezért.)

Szóval pazarlás van, túlvásárlás. Degeszre eszik magukat az emberek. Ez mondjuk régi, rossz beidegződés: egyél, mert karácsony van. Ez is „hagyomány”. Tudatosan zabálnak sokan, sokat – tudom, hogy nem szép szó ez az anyanyelvünkben, de pont ezzel tudom jól kifejezni – és nem azért, mert félnek, hogy esetleg nem lesz mit enni holnap. Ez már nem ösztönszinten működik. Régi jó magyar (?) szokás, hogy – legalább – ünnepekkor adjuk meg a módját. (Vagyis akkor régen sem törődtek a szegényekkel, örült az, akinek volt önmagának?)

A fogyasztói társadalom

Versengenek, hogy ki vesz szebb, nagyobb, drágább ajándékot. S ami a legszomorúbb: ilyenkor minden elfogy, bármit el lehet adni, mert vannak, akik még az utolsó utáni pillanatban is mennek vásárolni, mert kell. S már csak két valami van a polcon, fogalma nincs mi az, drága is, nem engedheti meg magának, még akár hitelt is felvesz miatta. Oh, igen, persze, hisz ott volt a reklámban, vegyél csak fel hitelt, ráérsz jövőre törleszteni. Miből, kérdem én, amikor idén sem telt rá? De ott a társadalom nyomása: „valamit venni kell”, és megveszi az egyiket. Mert karácsony van. Valóban ez kell? Valóban erről szól? Én kétlem. Mégis, van egy ilyen oldala is. Biztosan nem volt ez mindig így. Vajon ki, mikor, és hol rontotta el?

A szeretet ünnepe? Hol van az annyiszor hangoztatott szeretet akkor, amikor sokan már unják az egészet, mérgelődnek, szidják a teljes rokonságot, csak nyűgnek tartják ezt az egészet? Szeressük egymást, hisz karácsony van. Három napig? És mi lesz az év többi 362 napján? Minden évben hallom a hírekben – vagy csak rémhírek? – nem teljesen, hisz saját gyerekkori példámból is tudom – hogy az egy-két hét otthonlétben több helyen nem bírják egymást elviselni a családtagok, több az erőszak, hisz össze vannak zárva. Ez szomorú, nagyon szomorú. Elgondolkozom, vajon hány család élhet így? Sajnos valószínűleg többen, mint gondolnám. De akkor mire jó ez az egész cécó, csak színjáték az egész? Hányan színészkednek?

Ezeken merengek, miközben most sem tudok kibújni a bőrömből: az utcán sétálva, vagy a tömegközlekedésben utazva is direkt figyelem ilyenkor az embereket. Hogy mi minden dolgokat hallok ekkor…kabaré az egész, de én jól szórakozom, s jó szokásomhoz híven próbálom kitalálni a gondolataikat azoknak, akik épp nem beszélnek.

Egyesek..

• Egy nő velem szemben ül a metrón, hirtelen felcsattanva szól bele a telefonjába: „-Ha nem tetszik nekik, akkor majd legközelebb csinálják meg ők!” Oh igen, ez a boldog karácsony! – gondolom én, miközben rám pillant egy bocsánatkérő, kényszeredett mosollyal az arcán.
  -Az utcán egy középkorú, enyhén molett hölgy, fonott kosárral a karján, előttem két lépéssel, feltehetően a piacra igyekszik. Vajon mi jár a fejében? „Ez sincs még meg, meg az sincs meg, takarítanom kell, fel kell hívni a rokonokat, jaj de unom, utálok már mindenkit, megint nekem kell mindent főzni, arról volt szó, hogy Gizi azt megcsinálja, Béla is mindig csak ígérget, a fát is meg kell venni, ezerfelé áll a fejem…a gyereknek elszakadt a kabátja, kinőtte a csizmáját, elhagyta a kesztyűjét…anyósom már megint töltött káposztát csinál, pedig tudja, hogy mindenki utálja, mert olyan borsosra csinálja…bezzeg nekem mindig a halat kell vinnem, mert az a drágább…hogy akadna a szálka egyszer a torkán…”
• 30 körüli, jó alakú, platinaszőke hölgy, vörösre pingált műkörmökkel, erős sminkben, 15 centis tűsarokban, fekete, testre simuló bőrnadrágban tipeg el mellettem, hallom a gondolatait: „Jajj, kész anyagi csőd, mire mindenkinek minden ajándékot megveszek, a lábam is lejárom, mert az én Drágám nem hozott el kocsival…méghogy most is dolgoznia kell miattam…én meg egyedül oldjam meg? S mégis mit vegyek Klaudiáéknak? Nem adhatok olcsóbbat, mint tavaly, vagy annál, amit ő adott nekem tavaly. Igaz, hogy azóta sem használtam azt a jobbról balra hajtható izét, mert balkezes vagyok, meg letörne a műköröm is, de nem baj majd idén én is valami használhatatlan dolgot veszek neki…

..és mások

• Gondterhelt, kopaszodó, 50 körüli mogorva férfi. Süt a szeméből, hogy utálja a karácsonyt, tökéletes lenne Grincs szerepére, csak zöldre kellene festeni: „Jaj, és most megint találkozhatom a fél családdal. Egész évben két szót nem szólunk egymáshoz…na de nem tehetem meg, hogy pont karácsonykor nem találkozunk…hisz KARÁCSONY van, csupa nagybetűvel. A szeretet ünnepe! Még kibeszélne a család ha nem mennék el.
  -40 körüli, égővörös hajú, izgága hölgy, kezében mázsányi szaloncukor, színes, csillogó csomagolópapír hegyek, karácsonyfadíszek: „Jaj, mit csináljak a gyerekekkel? Tudom, hogy nem bírják Manci nénit, amikor megcsipkedi az arcukat. Na de, hát én is utáltam ezt az ő korukban, ez van…ennyit ki kell bírni a családért…és Manci néninek ott van az a szép ezüst étkészlete…már gyerekként is csodáltam…hátha mi kapjuk meg majd ha…

És még sorolhatnám, nézelődhetnék, de hideg van, fázom, otthon akarok már lenni a jó kis melegben, csendben békében, nyugalomban, kizárva/kivonva magam ebből a nyüzsgő világból. Hisz mindjárt karácsony van. Vár a házi készítésű, a nagyi receptje szerint készült bejgli és fenyő illata, a gyertya békés lángja, forró csoki, szaloncukor…

Fórum: Közeleg a Karácsony
Kívánok tehát ezúton valóban békés karácsonyi ünnepeket mindenkinek!

Samantha