Kb. itt is, illetve én a sötétséget kb. 17:20-ra, szürkületet viszont hozzád képest későbbre, 16:50-re tenném, bár arra azért azt mondom már, hogy erősen szürkült, s ennek megítélése eléggé egyedi, így akkor szürkület legyen nálam is 16:40, így tehát kb. ugyanott vagyunk, főként ha figyelembe vesszük, hogy amerre te laksz, állítólag 10 perccel korábban nyugszik le a Nap, (s természetesen annyival korábban is kel ) mint itt. Ez meglepő! Azt hittem, max 2-3 perc az eltérés az ország két legtávolabbi (keleti-nyugati) pontja között.
Vagyis fogjuk rá, hogy 16:40-kor "még világos volt", vagyis 35 perccel azelőtt, hogy kimondtuk, hogy sötét van. Ha ezt a tendenciát követjük, akkor 17:30-kor akkor lesz "még világos", amikor a Nap 16:50-kor nyugszik, ez kb. február 5-8 között lesz.
(És nem tegnapról mára, igaz? )
Nekem ez a két hét sokat számít ám, főképp, ha autóvezetésről van szó!
Mindez derült időben. Felhős, esős időben ez 15-25 perc plusz is lehet.
De durva!!!
Az ország "két legtávolabbi" (általam kinevezve most legyen ez a két legtávolabbi) pontja között fél óra eltéréssel nyugszik (és kel) a Nap!!! Ezt nem tudtam...
De bármilyen várost, esett kisebb településeket is be lehet állítani.
Van itt Holdnaptár, időjárási térképek, előrejelzések, stb. Szoktam használni, szeretem.
Igen...Arra felétek kb.másfél hét múlva számíthatol teljesen arra,hogy még este fél 6-kor is világos lesz...De vígasztaljon a tudat,hogy naprol-napra egy icipicivel ígyis kicsit később sötétedik addigis...