Akik Doverben rekedtek…
Mint tudjuk az Angliában megjelent extra veszélyesnek mondott koronavírus mutáció miatt több ország korlátozza a beutazást a szigetországból, többek közt Franciaország is. Emiatt több ezer kamion rekedt Kent tartományban, Dover környékén. Köztük nagyon sok a magyar, csak a Waberer’s cégnek közel 200 kamionja vesztegel kint.

A szerző megjegyzése:
Kedden, azaz 22-én beszéltem a főnökasszonyommal, akkor még bizakodó volt, azt mondta hamarosan megoldódik és mindenkit haza fog hozni Karácsonyra. Nem sikerült.
Dover kikötő
Az egyike azon kikötőknek, melyek a szigetországot összekötik a még száraz kerékkel elérhető Franciaországgal. Másik lehetőség az Eurotunnel által üzemeltetett vonattal utazni Folkstone-ból a ChannelTunnel (Csalagút) igénybevételével. A vonatok a franciaországi Calais városa mellett fekvő Coquelles területén landolnak.
Több sofőrt megbírságoltak azért, mert az utak mellett parkoltak le. A kamionosok, akik nem tudtak számukra kijelölt parkolóban megállni, egy szelet gabonapelyhet kaptak Kent megyétől. Egy részük nem készült extra tartalékokkal, arra számított, mint minden évben most is hazaér az ünnepekre, sokuknál az élelem és az ivóvíz is fogytán van. Most az ott lakók, a helybéliek támogatják őket élelmiszerrel. Az angliai magyarok Facebook csoportot hoztak létre, ahol mindenki leírhatja ha szüksége van valamire, itt lehet felajánlást is tenni. A Dover közelében élők többek közt bevásárlással is segítik őket, de távolabbról is sokan jönnek adományokkal.
Manston reptér
Az angol és francia kormány megállapodott, hogy az áruforgalmat újraindítják, de január 6-ig Franciaország csak kamionsofőröket, illetve különösen indokolt esetben, francia vagy más EU-tagországbeli állampolgárokat enged át, csak akkor, ha 72 órásnál nem régebbi negatív koronavírusteszttel érkeznek. Ez azt jelenti, hogy a brit hatóságoknak naponta hatezer kamionsofőrt kellene tesztelniük. Jelenleg körülbelül tízezer kamionsofőr vesztegel Kentben, és megközelítőleg még hétezer érkezésére számítanak. A brit hatóságok tesztállomást hoztak létre a Manston reptéren, ahol szórólapokat is osztogattak a helyi szabályokról, pl a fotózás és a tűzrakás tilalmáról, a fülkében is tilos főzni, ami egy reptéren érthető is. Az egyébként is feszült sofőrök egyes csoportjai többször kerültek összetűzésbe a brit hatóságokkal, a kormány a hadsereget is kivezényelte a reptérre.
Természetesen a hivatalos segítség is megérkezett
A Magyar Konzulátus pogácsával támogatta az éhezőket.
A szerző megjegyzése:
Most mielőtt valaki azt kérdezné, hol vannak ilyenkor a katonai különgépek, hát gondolom valamelyik kormánytag hozzátartózóit kellett sürgősen Hawaiira reptetniük…
Legfrissebb információk szerint ma, azaz december 25-én megkezdődött az áthajóztatás, de ez jelenleg sem kis fennakadásokkal működik. Az Európa Kamionosai Facebook csoportban egy hozzászóló azt kéri, hogy akik még kint vannak próbáljanak jegyet szerezni a Folkstone-ból induló vonatokra, mert a tengeren jelenleg 60 kilométeres széllökések vannak. Ez a hajózásban további fennakadásokat jelenthet, lehet hogy Dover kikötőjéből a hajók indítása szünetelni fog. Az angolok tájékoztatása szerint hidakat is terveznek lezárni a vihar miatt, valamint áramkimaradásra és a mobilhálózatok működésképtelenségére is számítanak.
Egy magyar lány, Kopjás Katalin bejegyzése a kamionos csoportból:
Manston, Anglia, 2020. december 25. 9:20
Megvan a tesztem, az igazolásom, de esélyem sincs a sor elejére kerülni, mert legalább 20 kocsi van még előttem. A katonák azt mondták, engednének minket, ha volna hova, de minden út dugig.
Tilalmak
Franciaországban a 16-on Ghyveldéig szabad az út. Belgiumban semmilyen korlátozás sincs életben.
A németek több tartományban feloldották a korlátozásokat.
- Észak-Rajna-Vesztfália: 2020. október 28. és 2021. január 18 között
- Meklenburg-Előpomeránia: 2020. december 18. és 2021. január 31 között
- Alsó-Szászország: 2020. december 17. és 2021. január 31 között
- Schleswig-Holstein: 2020. december 17. és 2021. január 31 között
- Szász-Anhalt: 2020. december 17. és 2021. január 31 között
- Berlin: 2020. december 22. és 2021. január 31 között
- Türingia: 2020. december 18. és 2021. január 31 között
- Saar-vidék: 2020. december 18. és 2021. január 31 között
- Baden-Württemberg: 2020. december 18. és 2021. január 31 között
- Hamburg: 2020. december 18. és 2021. január 31 között
- Bréma: 2020. december 18. és 2021. január 31 között
- Rajna-vidék-Pfalz: 2020. december 16. és 2021. január 10 között
Naprakészen a német korlátozásokról a BAG honlapján.
Szlovákia engedélyezi, hogy 2020. december 24-25-26-án, valamint január 1-jén és 6-án a területén haladhasson a nehéz-tehergépjármű-forgalom. A kamionstopot azért oldják fel, hogy a doveri kikötőből jövő kamionsofőrök akadálytalanul haladhassanak hazájuk felé. forrás
Parkolók
Transmarck és az új parkoló is megtelt. (forrás: Waberer’s sofőrök)
Felajánlások, nem csak Dover és Manston
A helyiek adományokkal segítik őket. Az alábbi térképen láthatjátok európa szerte kik és hol ajánlottak fel segítséget és hogyan érhetitek el őket: Térkép
Ny.F.