A tervezett elavulás
Tervezett elavulás a neve annak az üzleti fogásnak, amikor már a tervezés pillanatában, arra törekszünk, hogy a termék egy meghatározott üzemidő vagy épp a gyártástól eltelt idő függvényében használhatatlanná váljon. Ennek célja a gazdaság fenntartása, a munkahelyteremtés, ugyanakkor egy hatalmas hátránya az indokolatlan költség, indokolatlan munkaórák, energiapazarlás és a környezet fölösleges hulladékokkal terhelése. Ez bizony nem egy összeesküvés elmélet, nem városi legenda. A gyártók rengeteg pénzt fizetnek ki azon szakembereknek, mérnököknek, akik gyorsan tönkremenő cikkek terveit megalkotják. Ez egy nagyon is létező jelenség, hivatalosan elfogadott neve: gyártásoptimalizálás. Célja a meglévő még túl erős alkatrészek olyan szintű gyengítése, hogy azok se éljék túl sokkal a többit és így a javítás se legyen gazdaságos. Mikor eljön az ideje, minden alkatrész szinte egyidőben pusztuljon el.
A tervezett elavulás az autóiparban
Egy ma gyártott személygépkocsi várható élettartam már alig 8-10 év körül mozog. A régebbi modellek, különösen a szocialista modellek, hozzáértő kezekben és megfelelő alkatrészellátás esetén a világ végezetéig fenntarthatók. Egy volt kémia és fizikatanárom szerint a technológiák jelenlegi fejlettségi szintjén, már olyan műanyagokat, kopásálló ötvözeteket és korrózióvédelmi eljárásokat vagyunk képesek kivitelezni, melyekkel egy autó élettartama száz évre garantálható lenne. Az így meggyártott autókban csak akkumulátort és olajat kellene cserélni, esetleg még néhány kopó alkatrészt a száz év alatt vagy ha durván kitettük az időjárásnak, átfényezni. Hogy az áruk a csillagos eget verné? Ahányszor egy mai ember autót cserél az élete során, abból kijönne az élettartamautó is. Vagy megérné használtan vásárolni, nem kellene attól tartani, hogy mivel használt már nincs sok ideje hátra.
Társadalmi és gazdasági hatásai
Az élettartam tervezésének elsődleges következménye, hogy ezeket az árucikkeket folyamatosan újra kell gyártani. Ezáltal folyamatos munkát biztosít mind a gyártósor munkásainak, mind pedig a tervezőknek és a kereskedelem, valamint a szállítmányozás és raktározás dolgozóinak is. De vajon jó ez nekünk? Az elavulás hozománya az is hogy annyit kell termelnünk, amennyit. A gépesítés, a technika mai fejlettségi szintje lehetővé tenné, hogy egy dolgozó csak napi 2-4 órát töltsön a munkahelyén. Ennek feltétele lenne, hogy tartós termékeket gyártsunk, melyeket később is alkatrésszel látunk el. Képzelj el egy olyan világot, amiben nem kell napi 4 óránál többet dolgoznod, mert egész egyszerűen nem is kell ennyit költened, viszont termelned sem. Egy tartós műszaki cikket egyszer kell megvenned és kisebb javításokkal életed végéig működik. Persze most joggal mondhatja bárki, hogy a munkaadó ez esetben sem a munkaórák számát, hanem a létszámot csökkentené. A jelenlegi felállásban biztos, ennek eléréséhez nem kicsit kéne a gazdasági és adórendszert átalakítani, vagy a munka törvénykönyvét átírni.
A tervezett elavulás környezeti hatásai
Közvetlen hatása a hatalmas és már napjainkban is túlfokozott szeméttermelés épp egy olyan probléma, amellyel mindannyian és minden nap találkozunk. Tönkremenő műszaki cikkeink jelentős része a környezetre rendkívül ártalmas anyagokat tartalmaz és ezek újrahasznosítása nem is megoldott. Közvetett hatása, hogy a hatalmas termelés hatalmas energiafelhasználással is jár, ez vezet a környezeti erőforrások határtalan kihasználásához, feléléséhez. Az életadó fák kivágásához, a több millió év alatt keletkezett olaj ilyen mértékű kitermeléséhez, valamint olyan atomerőművek építéséhez, melynek kiégett fűtőelemeit csak tárolni tudjuk, újrahasznosítani nem. Ezek az urán olyan izotópjait is tartalmazzák, melyek felezési ideje elérheti a tízezer évet. Jelenleg ezen sugárzóanyagokat a talajszint alatt 500-1000 méterrel tároljuk, olyan földrajzi fekvésű helyeken, ahol elegendő ima elmondása után feltételezhetjük, hogy a a talajvíz betörése, valamint a földrengés is el fogja kerülni. Ez a tárolás olyan fémhordókban történik, melyek az adott körülmények közt akár két-háromszáz évig is képesek hermetikusan elzárni az anyagot a környezettől. Mi bizakodóak vagyunk. Bízunk abban, hogy ezen idő leforgása alatt az újrahasznosításuk, vagy legalább a semlegesítésük technikailag megoldott lesz…
Zárszó
Mint minden állítást ezt is vannak akik megpróbálják cáfolni és antikapitatista konteónak, összesküvés elméletnek nevezik. A baj mindössze annyi, hogy ezekkel a dolgokkal mindannyian naponta szembesülünk. Nos, mindenki döntse el magában mit hisz!
Ny.F.