A pesti aluljárók világa
Pesten jártomban-keltemben, sokszor aluljárók kerülnek gyalogos utamba. Ilyenkor leginkább gondolataimba merülve bandukolok, fülhallgatóval a fülemben, visszavonulva saját kis világomba.
Sajnos, vagy szerencsére, gyakorlottan tudok már keresztül nézni az esetleges kéregetőkön, (földön fekvő hajléktalanokat szerencsére mostanában ritkán látok) mindenféle cuccokat legálisan (?) árusító emberkéken. Van itt évszaktól függően csöves kukorica, petrezselyem, kapor, tulipán, rózsa, levendula,talán olykor kiskutya farka is, időjárástól függően esernyő, kesztyű, ja és újabban persze maszkok.
Aluljárók és szórólapok
És ott vannak az újságokat osztogatók, szórólapozók.
Volt idő, amikor még olyan naiv voltam, hogyha valaki megszólított, azt hittem szeretne valamit. Mármint mondjuk némi útbaigazítást, hogy merre kell mennie, ha ide vagy oda szeretne eljutni. Manapság már csak akkor állok meg, ha egyértelmű, hogy ilyen szándékkal szólítanak meg.
Voltak ám cseles húzások is. Kezembe nyomtak egy képeslapot, azt hittem sima szórólap. Ezeket régebben még el szoktam venni, mert úgy tudtam, hogy aki osztogatja, annak ez a munkája, úgy hallottam esetenként valahonnan figyelik is őket, s ha nem tud kiosztani akárhány lapot, akkor nem kap fizetést. Vagy nem annyit, vagy nem tudom pontosan. Na de, nehogy rajtam múljon…aztán a cetli sajnos az első kukában landolt. Pazarlás. Mindig is gyűlöltem ezeket. Akárcsak a társaikat, melyekkel kéretlenül töltik meg a postaládáinkat.
Képeslapok
Szóval erre a képeslapra is azt hittem anno., hogy sima szórólap, elvettem a hölgytől, s mentem volna tovább, mire közölte, hogyha adok érte annyi forintot, amennyit gondolok, akkor azzal akárkiket támogatok. Szerintem ez elég felháborító stílus. Állított volna meg alapból azzal, – igen tudom, annak ellenére, hogy nem sok eséllyel álltam volna meg – hogy támogathatnék egy alapítványt, ha…nem szeretem a hátulról mellbe stílust. Szóval egy köszönöm szépen -nel visszaadtam a képeslapját, s azóta nem bízom már ezekben a cetlikben, inkább távol tartom már magam minden ilyentől, sőt sokszor képes vagyok pár lépést arrébb is menni, hogy kikerüljem az illetőt, akin azt látom, hogy valamit a kezembe szeretne nyomni.
Újságok és az aluljárók
Aztán nem is tudom mikor, de jó pár évvel ezelőtt beindultak ezeknek az ingyenes napilapoknak az osztogatása a főbb csomópontokban, aluljárókban.
Talán már napok is elteltek, mire bizodalmam volt egyet elvenni, mert elhittem, hogy tényleg ingyenes.
Egy darabig én is minden nap elvettem, aztán egy idő után rájöttem, hogy gyújtóson kívül semmi másra nem használom, de legalábbis nem az én érdeklődési köröm fedi le. Egy idő után hiába is vettem el, már el sem olvastam.
Azóta már több ilyen lap is megjelent. Megszűnt az egyik, lett helyette másik, majd ismét visszatért az első. Egyre több helyen láttam/látok egyre több megmaradt példányt. Manapság már nem csak osztogatják ezeket, hanem tartókban is vannak kihelyezve, szabadon el lehet venni. Megdöbbenve láttam a minap, már a város legalább 2 pontján, hogy ott marad egy nagy kupacban, mert nem is viszik el az emberek. Akkor minek nyomtatnak annyit?
Emlékszem, pár éve még nem volt elég példány, volt hogy valaki többet kért volna, hogy vigye az ismerőseinek, és nem adtak, mert nem volt. Most meg…nem tudom, hogy több példányt nyomtatnak-e, vagy mostanában kevesebben keresik?
Talán többen rájöttek már, mint én, hogy a keresztrejtvényen kívül semmi értelmes nincs benne? Tényleg, miért is vannak, miért élnek még ezek az újságok? Sokan elveszik még ma is…vagy akkor ezek szerint mégsem? Osztogatják, én meg unottan elmegyek az osztogatós szendvicsember, de még a saját magát ingyen osztogató újság méregzöld tartója mellett is. Ha nem veszem el, nem vesszük el, kevesebbet nyomtatnak ki? Úgy tűnik sajnos nem, mert akkor nem lenne ennyi megmaradt lap. Kár a fákért, amiket kivágnak ezek miatt a lapok miatt…én ilyen napilapokra, hetilapokra, meg főleg mindenféle szennylapra nem pazarolnám az őserdőket.
Hírek
Pont a mai világban mikor mindenkinél van internet, s elénk ugranak mindenféle hírek, s csak rá kell kattintani arra, amit szeretnénk? Persze sajnos van rá igény…Azt is látom, hogy egyesek úgy csapnak le ezekre, mintha az életük függne tőle, szinte remegve, csak hogy megkapják. Kicsit talán ezt is át kéne gondolni. Ezeken gondolkozom, miközben a fülhallgatómon át is hallom az utcazenészeket, akik különféle hangszereken, különféle stílusban játszanak. Van, hogy az aluljáró egyik felében hegedű szól klasszikus stílusban, a másikban egy lány Adele-t énekel.
Emberek rohannak, mint a mérgezett egerek, szinte fellöknek a lépcsőn, vagy épp mások csak sétálgatnak. Csoportokba verődött fiatal lányok üdítő kacagása hallatszik, eszembe juttatja amikor én ilyen voltam, s elmosolyodom. Egy másik, nem túl bizalomgerjesztő embercsoport amott élénken vitázik, ez visszaránt a valóságba, nem sok hiányzik már a verekedéshez sem, örülök, hogy nem arra kell mennem, de azért gyorsabbra veszem a lépteim, kényszerítem magam, hogy ne nézzek oda.
Rend a lelke…
Méghogy több rendőr van a pesti utcákon…ki mondta ezt? Most se lenne itt, nincs egy sem, ha kellene. Felérek a metróhoz. Arcomba csap a hideg szél, s nem értem, miért kell 3-4 ellenőr folyamatosan ellenőrizni a jegyeket, de előveszem a bérletem, s közömbös arccal felmutatom. Továbbjutva rajtuk megállok, várom a metrót, meglepő, hogy egy sem áll bent, ilyen is ritkán van. Végignézek a szinte üres peronon, s ismét elmosolyodom, elgondolkodom régmúlt dolgokon: mi lett volna ha… Befut a metró, felszállok, leülök, a metró elindul, hogy robogjon velem a következő aluljáró felé.
Fórum: Elmélkedések
Samantha