Villamos

A 4-6 -os villamos megállójában történt:

Megszokott mozdulattal, kissé elmerengve szállok le 4-es vagy 6-os (?) – nem fontos, számomra mindegy – villamosról. Megszólít egy nő, tablettel a kezében: „Elnézést, szokott Ön a „négyes-hatos” villamossal utazni?”
Ez a megfogalmazás – csak így egyszerűen „négyes-hatos” – már annyira bevésődött a köztudatba. Amíg valakinek mindegy, hogy melyikkel megy, nincs is külön „négyes” és „hatos” villamos, csak „négyes-hatos”.
Eleve csak egy pillanatra néztem rá, akkor is meglepődve, csodálkozva. Illetve inkább megdöbbenve. Hirtelen nem tudtam, melyik énemet vegyem elő. Fáradt vagyok, hosszú napom volt. Majdnem tüskéimet kimeresztve kérdeztem vissza: „Szerinted?” Miért, nem úgy néz ki?”

Vagy válaszolhattam volna még durvábban, agresszív kismalac módjára is. Na, de az azért nem én lettem volna. Vagy épp kedvesen meg is állhattam volna. De nem szeretem, ha kibillentenek a ritmusomból, nem szeretem, ha idegenek megszólítanak az utcán. Ennek ellenére nem akartam bunkó lenni, nem akartam bántani, igaz, társalogni sem vele, meg siettem is, így szó nélkül otthagytam. Majd más megáll neki, nem pont én fogok hiányozni – mentegettem magam önmagam előtt – én most erre nem érek rá. Igen, tudom, ez a munkája, én meg nem hagyom, hogy rendesen végezze, mert nem válaszolok neki. Nyilván azt akarják felmérni egy pár perces kérdőívvel, hogy most, a 3-as metró felújítása miatt hányan veszik igénybe inkább a villamost a metrópótló helyett.

Elmerengtem:

Ha már ezen kérdőív megfogalmazására külön emberek vannak – éspedig biztosan vannak, és még szép fizetést is kapnak azért, hogy naphosszat ezen agyaljanak – akkor lehetne már bennük annyi fáradtság, hogy fogalmazzák meg úgy azt a kérdést, hogy ne váljon az a szerencsétlen kérdező miatta közröhely tárgyává.

Villamos és kérdőív

Most komolyan, egy a „négyes-hatos” villamosról épp leszálló utast azzal kell fogadni, hogy szokott-e a „négyes-hatos” villamossal utazni? Miért, hiszen eddig mit csinált? A villamoson utazott. Ez egyértelmű. Nem azt lett volna praktikusabb megkérdezni: „Elnézést, ön mindig a „négyes-hatos” villamossal utazik ezen a szakaszon, vagy csak most a metró felújítása miatt kényszerül erre?”
Igen, a teljes mondat hosszabb, mint az első verzió, de már a felénél is érthető, s lehet, hogy egy ilyen kérdés miatt jobban megállnának az emberek, s nem lenne olyan, hogy valaki nevetve, vagy a kérdéstől megrökönyödve állna tovább.

Persze, lehet csak én voltam túl szigorú…nem a hölgy tehet arról, hogy valaki nem a legszerencsésebben fogalmazott. Ő csak a munkáját végzi. Ott állva a hidegben, miközben még az eső is csepereg. Ki tudja, mióta áll már ott, hány embert kell leszólítania, hány kérdőívet kell kitöltenie mielőtt hazamehet végre…hisz ő is fáradt, neki is hosszú napja volt…hisz ő is lehetnék én is…
Egy pillanatra még visszafordultam, kerestem a hölgyet a tömegben, de már eltűnt a szemem elől. Sebaj, lehet, holnap újra látom. Talán akkor megesik rajta a szívem, megállok, s válaszolok a kérdéseire.

Samantha